Chapter 2

Sziasztok!

Köszönöm szépen a sok érdeklődést a blog iránt. Imádlak titeket! Mai nap megírtam nektek a folytatás, remélem tetszeni fog. Jövőhéten edzőtáborba leszek, szóval egyenlőre nem tudom mikor lesz fent a harmadik rész, de sietek!

Most jó olvasást kívánok, és légyszíves komizzatok, komizzatok, komizzatok!

Fanni xx

Lara szemszöge

Álmosan nyújtózkodom az irodában elhelyezett fotelomban. Nagyon kivagyok merülve a sok munkától. Meg sem álltam az utóbbi időben. Laura már nincs itt, haza engedtem. Fölöslegesen ne legyen bent a hotelban.

A szekrényemben elhelyezett edzőtáskámra pillantok, és régi emlékek villannak be. Amikor még kis iskolás voltam, és nagyon sok szabad időm volt rengeteget jártam futni, sportolni. Mai napig imádom a sportot, de a munkám elveszi az összes energiámat. Mivel a hotel igazgatója vagyok, hála édes apukámnak, aki elindított ezen az úton, ingyen használhatok természetesen bármilyen szolgáltatást. Telefonom kijelzőjén a betűk délután 4 órát mutatnak. Van időm estig. Fut át agyamon a kósza gondolat, hiszen Laurával valami közös programot tervezünk későbbre. Felkapom az edzőtáskámat, aminek oldalzsebébe csúsztatom a telefonomat. Szép komótosan lesétálok az úszómedence melletti, gazdagon felszerelt edzőterembe, ahol az összes alkalmazottam kedvesen köszön és mosolyog rám. Nagyon sok piros-fehér-zöld színben pompázó ruhát viselő embert vélek felfedezni, akik a terem több helyét is igénybe veszik. Gyorsan a női öltözőbe megyek, átveszem fekete sportnadrágomat és felsőmet, majd zoknit cserélve a még alig használt cipőmbe dugom a lábam. Mind a kettőre szép, formás masnit kötök. Hajamat átfésülöm, és erős copfba igazítom, hogy ne essen szét futás közben. Miután elégedett vagyok kinézetemmel, kilépek az öltözőből és a futópadokat veszem célba.

Elég zsúfolt most a hely, mivel ,ahogy észrevettem a magyar válogatott úgy döntött, hogy ma itt helyben edz, vagy is inkább erősít. Próbálom kizárni a hangos zsivajt amit leginkább ők okoznak. Telefonomban kiválasztom a futáshoz megfelelő zenelejátszási listámat, majd fülhallgatón keresztül hallgatva a zenét bekapcsolom a kondi gépet, és már futok is.

Olyan felemelő érzés! Ilyenkor mindig kizárom a körülöttem fontoskodó embereket és csak magamra, a futásra összpontosítok. Megmondom őszintén, futáson kívül nem nagyon szoktam mást csinálni, a többi dolog nem köt le. Így is kordában tudom a testemet tartani.

Fél óra futás után, levezetőként kocogok még egy kicsit a gépen, majd leállítom azt. Izzadt homlokomat a magammal hozott törölközőbe törlöm, és a terem pultjához sétálok, ahol a mindig fitt Gigi áll segítségemre.

-Szia. Miujság? –fordul felém a gurulós székével.

-Rég futottam ilyen jót. –veszek ki egy epres-fehérjés shaket a hűtőből, amit lassan szürcsölgetek. –Kérsz te is? –mutatok egy ugyan ilyen shake-re csak zöld almás kiszerelésben. Gigi mosolyogva megvonja a vállát, majd bólint egyet.

-Köszi. –mondja és már issza is, akár csak én.  –Beszéltél már valamelyikükkel? –kérdezi kíváncsian a tőlünk nem messze edző fiúkat figyelve.

-Az edzőn kívül?!  –nevetek hangosan, mire Ő is kacagni kezd.

-Na de most viccet félre téve. Itt lesznek majdnem három hétig, csak nem fogod őket távolról bámulni?! –néz rám értetlenül.

-Miért bámulnám a vendégeimet? –kérdezek vissza kissé ingerülten és hangosan. A várt választ, viszont sajnálatomra nem Gigitől érkezik.

-Mert jól nézünk ki! –egyből megfordulok. Magas srác, kék szem, barna haj. Szalai. Rám kacsint, majd Gigihez fordul segítségért.  Egy hideg vizet szeretne inni. Haja csapzott, egyen felsőjükön pedig itt-ott már sötétebb árnyalatú a piros szín az izzadság miatt. Belekortyolok a hideg shakebe, ami a torkomon végig csorogva szinte sistereg. Ádám felbontja a vizet és majdnem a felét meg is issza. Kezébe veszi a pulton elhelyezett szórólapot és szó nélkül olvasgatja.

-Van amúgy valami ötleted ma estére? Laurával nem tudjuk merre menjünk. –könyökölök le a pultra, nem messze a magyar válogatott játékosától.

-Hát bocsi, de én ma Andrew-val  megyek moziba. Már rég volt ilyen közös normális programunk. Remélem megérted. –biggyeszti le szomorúan az ajkait.

-Persze, ilyen az ha az ember kapcsolatban van. –forgatom meg a szemeimet, amik a mellettem olvasó Ádámon nyugodnak meg. –Akkor lehet megint ilyen otthon ülős esténk lesz. –felelem lehangoltan majd az üres üvegeket a kukába dobom.

-Szabad? –rázom meg az előbb említett tárgyat az olvasó Szalai előtt.

-Oh igen, köszönöm. –mosolyog egyet, majd a szórólapot visszarakja a helyére. –Szabad amúgy ajánlanom valamit? Mármint a ma estére.

Tekintetem egyből Gigire vezetem, aki ugyan olyan kíváncsi mint én.

-Természetesen. –válaszolok boldogan. Lehet még sem lesz olyan unalmas esténk.

-Ma este van az EB megnyitója, és így illik nekünk is elmenni, még ha nem is játszunk. Viszont vannak páran akik sérültek és inkább pihennek. Eljöhetnétek a lánnyal akit előbb említettél. –vázolja a helyzetet, ami már első hallásra is elég izgalmasan hangzik.

-Remek szuper ötlet! Amúgy Lara. –nyújtom felé a kezemet.

-Szalai Ádám.

-Laura akit említettem, pedig az asszisztensem.

-Oh Ő volt veled ebédnél. –csillan fel valami „ahhaa” élmény a szemében.

-Pontosan. Ő pedig Gigi. –mutatom be a másik legkedvesebb barátnőmet az ifjú focistának.

-Szuper! –válaszol kedvesen, majd visszatér eredeti témánkra. –Szóval van kedvetek jönni?

-Hát minden jobb annál, hogy csak otthon üljünk…szerintem. Szóval igen, hogyne lenne. –teljesen belelkesülök az ötlettől.

-Rendben. Nyolckor ha találkozunk az arénánál az jó? Vagy menjünk együtt? –kérdezi csípőre tett kézzel. Hmm micsoda formás test!

-Jobban örülnék ha együtt mennénk. Kocsival párotokat eltudunk vinni és legalább nem megyünk egyedül Laurával. –állok egyik lábamról a másikra.

-Nekem az is jó. Megbeszélem a srácokkal.

-Rajtunk kívül még ketten beférnek. Szóval jöjjenek nyugodtan. –ajánlom fel a fuvart a pályáig meg vissza.

-Jolvan. Akkor fél nyolckor a hall-ban? –egyeztetjük a találkozó helyszínét.

-Tökéletes. Mi itt leszünk. –mosolygok rá miközben alsó ajkamba harapok.

-Szerintem mi is. –neveti el magát. –Na de megyek vissza. Sziasztok! –int egyet gyorsan és már vissza is tér edzeni. Egy ideig nézem távolodó alakját, majd visszafordulok Gigihez, aki vigyorogva néz.

-Hát amúgy hahó én is itt vagyok meg voltam. –kezd kuncogásba. –Valahogy úgy érzem nem fogtok ma unatkozni, és azt is, hogy nem csak bámulni fogod a vendégeidet.

                                                                              ***

-Na ne! Te csak szívatsz engem! –szinte sikít Laura a telefonban. Nem igazán akarja elhinni, hogy hova megyünk este.

-Soha nem hazudtam még neked. Miért most tenném? –kérdezek vissza, mialatt a meleg, habos vízben áztatom magam, már otthon.

-Mekkora jó fej az Ádám. –áradozik, és hallom, hogy közben a szekrényéből válogatja a ruháit.

-Igen az, de akkor ne felejtsd el, hogy fél nyolckor tali a hotelban. –mondom el megint, mert tudom, hogy elég feledékeny.

-Jaj nyugi ott leszek. –válaszol, és már le is csapja a telefont. Hát nem semmi. A biztonság kedvéért küldök neki még egy sms-t. Kiszállok a kádból megtörölközöm, és mivel nem szeretnék öltözködésben nagyon kitűnni a laza tömegből, ezért egy fekete farmert és csíkos felsőt párosítok össze. Hajamat kivasalom, szemüvegemet felveszem. Mikor mindennel kész vagyok, eddigi cipőimet most lapos sarkúakra cserélem és már indulok is vissza a hotelba.

Balázs szemszöge

-Hát ilyen tényleg a világon nincs. Én megőrülök. –túrom fel már szerintem harmadjára a bőröndömet, illetve az egész szobát a telefonom után. –Még is hol lehet? Nagyá nem láttad?

-Mit? –ordít ki a fürdőszobából.

-Hát a telefonomat. Egész délután nem találtam. –túrok bele idegesen a hajamba. Az a telefon nagyon fontos nekem. Rajta van szinte a fél életem.

-Biztos itt van valahol. Nézz körül! –mondja miközben a haját igazítja nagyon gondosan.

-Te most szórakozol velem? Már lassan egy órája keresem, de sehol nincs. –vágom le magam a fotelba, és azon agyalok, hogy merre hagyhattam. Hangosan kopognak az ajtón. Felpattanok és kinyitom.

-CsÁdám, gyere be. –mondom a magas Szalainak, és most már én is belebújok a cipőmbe.

-Készen vagytok? –kérdezi tőlünk, és bepillant a fürdőbe ahol még mindig a kis Ádi készülődik.

-Hát fogjuk rá. Balázs nem találja a mobilját. –fejezi be végre a hajcsinosítást Ádám.

-Nem gáz, majd csinálunk az enyémmel képet. –legyint egyet Szalai.

-Ahj, de én akartam vinni magammal azt ma este. –kötök masnit idegesen a cipőmre.

-Fogd a kártyát és gyere inkább, mert nem fogunk oda érni. –terel ki a szobából a két Ádám, és már megyünk is lefelé a lépcsőn. Van lift is! Nem értem minek lépcsőzünk, most fürödtem. Hőbörgök magamban.

Lent a hall-ban sokkal kellemesebb idő van. Jár a levegő, ami kicsit felfrissíti az embert.

-Még is mire várunk? –kérdem zsebre dugott kézzel, mert feltűnt, hogy egyik csapatársunk sincs ott velünk.

-Már semmire. –fordul Szalai a főbejárat felé, ahol egy dögös barna hajú csaj sétál éppen be napszemüvegbe. Leveszi a szemüveget, és ahogy meglát minket elmosolyodik és odajön hozzánk. Hirtelen köpni nyelni nem tudok.

-Szia Ádám! Sziasztok! –mosolyog ránk, amitől arcán kis bájgödrök jelennek meg. –Lara vagyok, amúgy a hotel igazgatója. –kuncog egy kicsit, majd Nagyá-val kezet fog.

-Balázs…Dzsudzsák Balázs. –hebegem kicsit zavartan, majd lágy kezeit érintem meg, bemutatkozás képpen.

-Örülök. –mondja, majd Szalai mellé áll.

-Lala is itt lesz mindjárt. Szerintem addig menjünk kocsihoz.

Alig telik el 3 perc, egy már ismerős arcú szőke lány nyitja ki a kocsi ajtót és beül hátra Nagyá és közém. Kicsit látszik rajta, hogy meg van illetődve, de aranyosan bemutatkozik. Szóval Ő Laura, vagy is Lala. Miután mindenki bekötötte magát, Lara beindítja az autót, és el is indulunk, hogy részt vegyünk a megnyitón. Huu hosszú este elé nézünk az biztos.

Chapter 1

Na halihó mindenki!

Meg is hoztam a blogunk első részét. Őrületesen hálás vagyok már most a komikért, feliratkozókért. Hihetetlenül jól esik. Szerencsére már úgy ahogy a kinézet is kész van. Még egy-két dolgot alakítok rajta. Remélem tetszik nektek is! 

Ha elolvassátok az első részt komizzatok, hogy tudjam tetszik-e az irány amerre haladok az írásban. Azt, hogy részek milyen gyakorisággal lesznek, még mindig nem tudom. De igyekszem!

Jó olvasást, puszi!

Fanni xx

Balázs szemszöge

-Király ez a hely! Már a szállodai ellátás miatt érdemes volt bekerülni a válogatottba. –poénkodik Nagy Ádám miközben a teraszról sétál vissza a kellemes hőmérsékletű szobába. Csodálatos kilátás van a teraszról, nem meglepő, hogy elégedett. A szálloda kinti medencéjére néz a szobánk, amit itt-ott pálmafák díszítenek.

-Hát ja egész jó. –reagálok kijelentésére kevésbé lelkesen. –Na végre! –kiálltok fel amikor megtalálom a fürdő alsómat.

-Most akarsz menni? –vonja fel Ádám a szemöldökét kissé meglepetten.

-Ja. Mivel utána ebéd, délután pedig megyünk edzeni. –válaszolom neki gyorsan, és már benne is vagyok a kényelmes shortba. Látom, hogy arcán átsuhan a megvilágosodás, mire rácsapok a vállára és a fürdőbe megyek. –Gyorsan döntsd el, mert itt hagylak.

-Na jó megyek veled. Vétek lenne kihagyni. –hallom ahogy feltúrja a bőröndjét, és mire a tükör elől ellépek, már Ő is napszemüvegben, papucsban, törölközővel a vállán várja, hogy induljunk.

-Ez a beszéd haver!

Én is felveszem a napszemüvegemet, valamint magammal viszem a telefonomat és a szobakártyánkat.

Kellemes zene szól a medence körül pihenő embereknek, akik nagy része azt sem tudja, hogy mi az EB miatt itt vagyunk elszállásolva. Kapunk egy pár kétkedő pillantást mialatt a kiszemelt napágyhoz sétálunk. Letesszük a cuccainkat, és akármennyire is tudom, hogy nem szabad megzavarni a lustálkodó vendégeket, dübörög bennem az adrenalin, hogy hatalmasakat ugorjak a viszonylag mély medencébe. Ádám sunyi módon először rám, majd a túloldalt napozó, két barnahajú lány felé pillant. Veszem a célzását, ezért mind a ketten kicsit távolabb sétálunk a medence peremétől, hogy nagyobb lendületet tudjunk venni. Egyszerre futunk neki, és hatalmas bombát ugrunk aminek következtében természetesen rengeteg víz landol oda kinn a földön. Vagy inkább a lányokon. Alig bukok föl a víz alól, már hallom is a sopánkodásokat, mire jóízűen nevetek.

-Nem jöttök be? –kérdezi őket Ádi, majd közelebb úszik hozzájuk.

-Nem igazán szeretném, ha vizes lenne a hajam. –húzza el a száját a kissé barna bőrű lány. Bizonyára nem európai. Nem csak göndör haja, de lábai is szép hosszúak.

-Ennél vizesebb már nem igen lehet. –mosolygok rá kedvesen, majd intek. –Balázs.

Arcán apró mosoly bujkál, ajkába harap és úgy válaszol.

-Tatjana. Honnan valósiak vagytok?

-Magyarország. Az EB miatt vagyunk itt. –feleli Ádám.

-Oh az remek, ti is szurkolni jöttetek? –kérdezi a Tatjana melletti lány.

-Hát nem igazán. –nézünk össze vigyorogva Ádámmal. –Téged, hogy hívnak? –kérdezem a még ismeretlen leányzót.

-Lili vagyok. –küld egy szép mosolyt felénk.

-Ő Ádám, együtt jöttünk. Ti a szurkolás miatt vagytok itt? –faggatom tovább őket.

-Igen, két napja érkeztünk. Voltatok már a városba? –kérdezi Tatjana.

-Nem, de délután megyünk. Lesz egy kis dolgunk arra… –válaszol Ádám titokzatosan. Bizonyára a két lány nem ismer minket, mert akkor már letámadtak volna. Még mielőtt tovább kérdezősködnének én veszem át a beszélő szerepét.

-Gyertek már be! Igazán jó a víz.

-Ha nem is a víz miatt, miattunk. – hangosan felnevetek, azon amit Ádi mondott.

-Hallottátok a srácot!

Kissé vonakodva, de csak beadja a két lány a derekát és beúsznak oda hozzánk. Beszélgetünk még egy keveset és kiderül, hogy Portugáliának szurkolnak, mert, hogy ott születtek. Lelombozódom egy csöppet, de hát még messze van az EB vége, addig változhat a véleményük. Rövid eszmecserénk után, a vízben mulatjuk velük az időt. Ugrálunk, nevetünk, teljesen kikapcsolódunk. Pont annyira, hogy nem is nézzük az időt. Az időt ami nagyon elszaladt.

Lara szemszöge

-1 órára terítik meg az asztalt, ugye? –kérdezem Laurát, aki a következő heti beosztást nézegeti.

-Hmm? Mit kérdeztél? Bocsi nem figyeltem. –teszi le a lapot az asztalára.

-1-re mennek ebédelni, nem?

-Igen úgy tudom, ha gondolod lemehetünk megnézni, hogy állnak a dolgok.

-Igen le kéne. Legalább az első alkalommal. –egyezem bele és felállok az íróasztal mellől.

Szótlanul sétálunk az amúgy is csöndes folyosón. Én az előttem álló teendőken gondolkozom, Laura pedig…hát ő nem tudom. Legalább is addig a percig nem tudtam.

-Mit gondolsz róluk? –nyögi ki ami a szívét nyomja. Szemöldökömet összevonom, fogalmam sincs miről beszél.

-Kikről? –fordulunk be a lépcsőn ami egyenesen a főbejárathoz vezet.

-A Magyarokról, mármint a csapatról. –néz egyenesen a szemembe. Elgondolkozom a kérdésén, amit feltett és egyértelmű tény villan be fejembe.

-Kivele Laura, melyik srác tetszik?

Arca elsápad, kicsit megijedek, hogy leesik a lépcsőn. Hevesen rázza a fejét, tiltakozás ként.

-Nem nem nem, semmi ilyesmiről nincs szó. Csak gondoltam megkérdezem te neked mi a véleményed róluk. Elvégre 2 hétig minimum itt lesznek velünk. – hadarja gyorsan, hogy kimentse magát a slamasztikából.

-Hát, igazság szerint, nem nagyon ismerem őket. De az első benyomásom pozitív róluk. Ami szerintem azért fontos. – mire kimondom az utolsó szavakat meg is érkezünk az étterembe, ami a szállodához tartozik. A csapat már ott ül és éppen valami fontos megbeszélés zajlik. Természetesen már egyikőjük sem azt a ruhát viseli amiben megérkeztek. Legtöbbjük átváltott a kényelmesebb piros-fehér-zöld színű melegítőre. Nem akarom megzavarni az eszmecserét ezért, Laurával kissé távolabb állunk meg.

-Nincs kedvünk csinálni ma valamit este? –suttogom Laurának halkan. Mi nem csak kollégák, de remek barátnők is vagyunk.

-Mire gondolsz?

-Hát konkrét ötletem nincsen. Csak valami lazítós péntek estére gondoltam. –rántom meg a vállam és tekintetemet végig futtatom a precízen figyelő srácokon. Igazából egyiküknek sem tudom a nevét, vagy is, kaptam névsort, de archoz kötni nem tudom őket. 3-4 srác ahelyett, hogy a puha székeken ülne, inkább az oszlopot támasztják nem messze Storck-tól és úgy gyűjtik be az infót. A hozzám legközelebbi srác tőlem nem sokkal magasabb, vékony helyes arca van. Elmosolyodok ahogy meglátom kissé elálló füleit. Haja szépen van igazítva, szemei pedig akár csak a délelőtt srácnak kéken izzanak. A mellette álló fiú sokkal, de sokkal magasabb. Hogy nőhet meg valaki ennyire? Van köztük legalább 20 cm. Tetőtől talpig végig nézem és elalélok izmos lábain, illetve felső testén. Ahogy arcát vizsgálom észre veszem, hogy Ő is engem néz. Rám mosolyog, mire én is visszamosolygok, de el is kapom róla a tekintetemet. Te jó ég! Lebuktam, hogy bámulom! Király Gábor áll a magas srác mellett. Igen, egyedül az Ő nevét tudom biztosan. Ő is magas, és szintén melegítőnadrágban van. Kivételesen nem mackó nadrágban. Ő az egyik olyan játékos akinek a nevét még itt Franciaországban is sokan emlegetik. Csak puszta kíváncsiságból visszapillantok az óriás, de helyes srácra, aki most feszülten az edzőt figyeli. Elidőzik tekintetem erős állkapcsán és jól fésült séróján. Addig nézem már megint, hogy lyukat égetek sima bőrében. Mintha csak megérezné ezt, válla fölött hátra néz, és fogait kivillantva rám mosolyog.

-Szalai Ádám téged néz…– bök oldalba Laura.

-Hogy kicsoda? –eszmélek fel a bambulásból, és asszisztensemre irányítom tekintetem.

-Hát ő. – mutat fejével a magas srácra. Hmm szóval Ádám!

-Igen?! Észre sem vettem. –rázom meg a vállam és úgy teszek Laura előtt mintha semmit nem észleltem volna az egészből. Bernd Strock int nekünk, hogy nyugodtan menjünk oda, mert befejezte amit mondani szeretett volna. Kecsesen sétálok, figyelek a lépéseimre. Semmiképpen sem akarok elesni a cipőmben. Éppen beszédre nyitnám a számat, amikor a vezető edző feltesz még egy kérdést.

-Hát Dzsudzsi és Ádi hol vannak? –forgatja a fejét körbe, remélve, hogy megpillantja őket valahol. Még ha tudnám is, hogy kik ők. Egyből szöszmötölés és sutyorgás veszi kezdetét, nem igazán tudja senki merre lehet az a két srác.

Hirtelen hatalmas kacagás hangzik a folyosó végéről, ahonnan bejöttünk. Nyílik az ajtó és egy szőke illetve barna hajú fiú ront be rajta…fürdő shortban. Balázs és Ádi, minden bizonyára. Futnak, hogy az ebédet időben elérjék, de közben nagyon nevetnek. Amint meglátják, hogy már mindenki itt van és az egész csapat őket nézi, ledermednek. Nem is merek a mellettem álló edzőre nézni, mert minden bizonyára, ölni tudna a tekintetével abban a pillanatban. Szép lassan csatlakoznak hozzánk, de annyira zavaró a helyzet, hogy Ők sem tudnak mit kezdeni vele. A magas szőke srácot felismerem. Ő segített összeszedni a szétszóródott lapokat mikor megérkeztek. Akaratlanul is megnézem félmeztelen testét, amin a vízcseppek még látszódnak. Hasa nem kigyúrtan kockás, de a női tekintetet egyből megragadja. A mellette álló fiatalabb srác a kezét tördeli, elég ideges lehet.

-Még is hol voltatok Balázs? –kérdezi szigorúan az edző.

-Csak fürdeni voltunk. Elnézést, megcsúsztunk…mármint az idővel. –vigyorodik el kissé lapos poénján, de a többi csapat társa jót kuncog ezen, amivel megtörik a jég és a feszültség is a légkörben. Megforgatom szemeimet, de meg kell hagyni van humor érzéke a srácnak. Idegen tekintet érzek magamon, és nem hiába, hiszen Balázs (már a nevét is tudom, szuper!) és csapat társa Szalai Ádám is engem figyel. Nem tudok megálljt parancsolni magamnak, és így teljesen belepirulok, amiért a két srác engem bámul. Nem is értem, hogy lehetséges, hogy mind ez történjen, miközben csak azért jöttem le Laurával, hogy csekkoljuk rendben megy e az ebéd…

Prolog

Sziasztok!! 
Üdvözlök mindenkit a blogon, Fanni vagyok. Nem tudom, lehet már találkoztatok velem más oldalon is mert írtam már sokféle blogot. Most a nagy foci láz miatt én is kedvet kaptam mondatokba foglalni gondolataimat. Láttam nagyon sokan kerestek a Srácokkal kapcsolatos blogot, ezért én is neki vágtam egynek. Kérlek ha olvassátok a prológust akkor hagyjatok valami véleményt arról, hogy hogy tetszett! Szeretném minél hamarabb hozni az első részt. Nagyon örülnék ha értékelnétek írásomat! A kinézet egyenlőre elég lapos, de már dolgozunk rajta. Remélem 2 héten belül az is teljes egészében fog pompázni!Jó olvasást nektek!Fanni xx

Balázs szemszöge

Szédülök. Ez semmi kétség. Ráadásul még a gyomrom is tótágast áll odabenn. Mindjárt kidobom a taccsot, ez tuti. Ki kell menjek a mosdóba. Merre van egyáltalán a mosdó? Hol vagyok és mi a fene történt tegnap?

Megerőltetem magam, hogy szemeimmel körbenézzek, de az üvegablakon beáramló fény, késként hat ilyen állapotba. Eltart egy ideig amíg végre tisztán látok, és fejemet megnyugodva hajtom vissza pezsgő színű kanapémra. Igen, az enyémre, ugyan is itthon vagyok. Hála Istennek, vagy másnak, de a tegnapi hatalmas buli után, valahogyan sikerült hazajutnom. Rohadt nagy hálával tartozom…Ádámnak? Sűrűn pislogok, hogy még jobban szemügyre vegyem a nappali túloldalán fekvő fiatal srácot. Igen, minden kétséget kizáróan ő az aki segített hazavergődnöm tegnap éjjel vagy talán ma hajnalba. Erősen simítok végig arcomon, és dörzsölöm meg a szemem. Ruháimat átjárta a pia szaga, ezért egyenesen a fürdőszobába megyek. Áthúzom fejemen a barna pólót, illetve a farmernadrágot a földre ejtem és beállok a meleg zuhany alá. Gyorsan letusolok, majd köntösbe tekerem magam. A forró pára miatt először hűvösnek érzem a ház többi részében lévő levegőt. Lassan a világos fehér szekrénnyel felszerelt konyhába csoszogok, ahol meglepetten ér a már a bárszéken ülő Ádi. Éppen telefonján gépel valamit nagyon sebesen, és hirtelen észre sem veszi, hogy már nincs egyedül. Leveszek egy bögrét a polcról amibe meleg kávét öntök. Vajon Ádi főzte le ezt az adagot?

-Jó reggelt! – köszönök végül elsőként és helyet foglalok vele szemben. Megnyugtat az, hogy nem csak rám volt ilyen nagy hatással a party, hanem rá is. Arca fáradt, haja összevissza áll. Még a tegnapi ruha van rajta, ami…bűzlik. Akár csak én egy 20 perccel ezelőtt.

-Neked is! Bár, szerintem a tegnap esténél nem igen lehet jobb. Nagyon toltad tegnap Balázs. Emlékszel valamire egyáltalán? – Kezdett el már kora reggel, vigyorogva fecsegni. Letette a telefonját a pultra és saját magát is kiszolgálta a fekete levessel.

-Inkább csak azt mondom, hogy dereng…– kapcsoltam be én is mobilomat ez idő alatt.

-Nagyon pacek buli volt. Érdekelnek a részletek? – ült vissza velem szembe.

-Nem tudom akarom e hallani, hogy mit csináltam részegen. –horkantottam fel hangosan, miközben magamban jót nevettem azon, hogy elképzeltem részeg alakításomat. Leszálltam a bárszékről és inkább a kevésbé instabil kanapéra ültem. Ádi ugyan így tett csak kicsit távolabb ült le tőlem.

-Nah szóval bementünk a clubba, tudod, de már előtte ittunk egy kicsit és utána…

***

Te jó ég! Tényleg fergeteges este volt! Emlékszem vissza Ádám beszámolójára, miközben a megfelelő ruhákat hajtogatom be a bőröndömbe. Kicsit talán túl lőttem a fröccsökkel kapcsolatban. Gyomrom egyből felfordul, amint az italra gondolok. Undorító!

Felállok a már majdnem teli bőröndömtől és a konyhába megyek, hogy narancslevet igyak. Remélem az valamennyire rendbe hozza a gyomromat. Ádám éppen PS4-gyel játszik a tévén, és hangosan káromkodik amikor a bíró nem fújja be a szabálytalanságot tizenegyesre. Már délután 5 óra van, jóformán az egész napot itt töltötte.

-Itt alszol? – veregetem hátba, és oda nyújtok neki is egy pohárral a 100%-os gyümölcsléből.

-Köszi. Amúgy nem hiszem, még össze sem pakoltam a cuccaimat. – húzza el a száját.

-És izgulsz már az EB miatt? – dobom le magam mellé és kezembe veszem a távirányítót aminek segítségével 2 személyesre változtatom a játékot.

-Ez a fajta egészséges izgulás van bennem. Csak pozitív élményt várok tőle. – teszi le az üvegasztalra az üres poharat. – Játszunk egyet? –veszi kezébe a joystick-ot.

Alig teszi fel a kérdést, már el is indítom a játékot.

-Mehet!

Lara szemszöge

 Hatalmasat nyújtózkodom, miközben a reggeli napfény akaratosan tör be a szobámba ezzel megvilágítva a falakon lógó festményeket illetve képeket. Friss rózsa illat járja át az egész teret. Jó ötlet volt ide tenni őket. Vetek egy pillantást az éjjeli szekrényen lévő rózsacsokorra. Pár percig még csak lustálkodom az ágyban, majd mivel látom, hogy idő elég gyorsan halad, bevetem az ágyat és egy frissítő reggeli fürdőt veszek. A mai nap is borzasztóan meleg lesz, ezért kosztüm szoknya mellet teszem le a voksom. A krémszínű szoknya illetve felső remekül kiemeli alakomat. Hajamat a forróság miatt a fejem tetejére csinos kontyba fogom. Magamra hintem még a kedvenc parfümömet, bele bújok a méreg drága, mellesleg kedvenc magas sarkúmba és lemegyek a földszintre.

Szokásos reggeli narancslevemet megiszom, és mivel időm nincs lustálkodni el is indulok munkába, a hotelba. Kiállok a fekete Infinitivel, ami a ház alatti hűvös garázsban pihent egész este és már száguldok is.

Muszáj időben beérjek a hotelba, hiszen holnap érkeznek az Eb miatt a csapatok. Utolsó simításokat ma végezzük, mindennek tökéletesen kell klappolnia. Nem téveszthetünk semmit. Beléptető kártyámat az érzékelőhöz érintem, így a sorompó felemelkedik én pedig begurulok az alaksori parkolóba.

A hátsó ülésről a papírjaimat az ölembe veszem és egyenesen a recepcióra sietek. Laura a csupa szív asszisztensem megugrik, ahogy a sok iratot az asztalra csapom.

-Kész vannak már a szobák? Úgy beszéltem Bernd Storck-kal, hogy kettesével lesznek a szobákba. Tökéletesre legyenek vasalva a párna huzatok illetve a törölközők. Fel kell tölteni a fürdő szobát is tisztasági szerekkel! –hadarom sebesen a főbb információkat, amiket Laura kis lapra kulcsszavakban ír fel. –Ha végeztek mindennel, akkor az összes szobát szeretném személyesen átnézni.

-Természetesen. A tisztasági szerek alig egy órája érkeztek meg, és már elvannak helyezve a szobákba. –mondja teljesen nyugodt hangnemben. Lehetetlen, hogy ilyen nyugodt. Én tiszta ideg vagyok már a holnapi érkezés miatt.

-Köszönöm a sok segítséget! Reggeliztél már Laura? – kérdezem, miközben kávét töltök egy kis csészébe.

-Csak egy almát ettem, de izgulok egy kicsit szóval többet nem is igazán tudnék enni. –ül le a bőrfotelba teljesen kimerülten.

-Én is így vagyok vele, és még a holnap hátra van…

Balázs szemszöge

Fáradtan szállok be a buszba amit a magyar nemzeti színek díszítenek. Hálát adok, hogy klímás így nem izzadunk be az ingbe, amit mindenkinek kötelező volt magára venni az egyen szerelés miatt. Elég hosszú utunk volt mire ide értünk Franciaországba. Repülőtéren megszálltak minket a sajtósok, ahol egyből interjúkat kellett adni.

Bőröndünket és edző táskánkat a busz csomagtartójába tesszük, majd mindenki felszállt és elfoglalja a helyét. Mellém Ádi vetődik le nagy gyorsan. Meg kell hagyni jó arc srác, utóbbi időben elég sok időt töltöttünk együtt és korához képest érett felfogása van. Nem is kérdéses, hogy kivel leszek így egy szobában majd a szállodában.

A repülőtérről az út a városig kb. fél óra, talán még sokat is mondok ezzel. Mindenki elfoglalja saját magát. Valaki zenét hallgat, olvas vagy éppen statisztikákat vizsgál a csoportunkban lévő csapatokról. Utóbbit pont a mellettem ülő Ádám teszi.

-Nagyon készülsz látom! –mosolygok rá biztatóul.

-Na igen! Tegnap nem is aludtam sokat. –túr bele a hajába idegesen.

-Fölösleges az izgalom. Most még! Elég lesz majd meccs előtt. –nevetem el magam egy kicsit .

-Kössz a bíztatást! –vág egy fintort, de tudom, hogy érti a poénomat.

Mint ahogy már mondta röpke 20 perc alatt oda is érünk a főhadiszállásunkra. Elég hatalmas szálloda, bár láttam már szebbet is az az igazság. Néhány fotós egyből képeket lő rólunk, amit majd az újságcikkekben feltudnak használni.

Vezetésemmel bemegyünk a kellemesen hűvös épületbe és a recepciónál várjuk a fejleményeket. Nagyon remélem, hogy van medence, mert jelenpillanatban semmire sem vágyom jobban, mint egy remek csobbanásra.

Lara szemszöge

Úristen! Megérkeztek! Eluralkodik rajtam az izgalom, és gyorsan átpörgetem az agyamban azt, hogy mindent elvégeztünk e amit kértek tőlünk. Már legalább hatszor ellenőriztem a dolgokat, ami nem normális.

A csodálatosan díszített busz alig 5 perce, hogy leparkolt a szálloda előtt, ezért papírjaimat felkapva lesietek a hall-ba, hogy üdvözölni tudjam vendégeimet. Laura velem együtt siet a bejárathoz ahol már távolról látjuk a csinosan felöltözött versenyzőket. A tömegben feltűnik Bernd Storck is aki egyből elindul felém, hogy üdvözölni tudjon.

Kezemben lévő tömérdek papírt remegő kezekkel a recepciós pultra helyezem. Alig engedem el őket mindenestül a földre zuhannak. Hát ez remek! Idegesen kezdem el felszedegetni a fontosabbnál fontosabb iratokat.

-Had segítsek! –szól egy erős, de még is szép férfihang mögülem és velem együtt kezdi el összeszedni a sok-sok nyomtatványt. Mikor sikerült összerendezni őket, felállok, Ő pedig átnyújtja azt az adagot ami nála van. Csodás kék szemekkel találkozom. Elképesztő! Szalad át villámgyorsan a gondolat az agyamon. Lehetetlen, hogy ennyire csillogjon és ilyen színe legyen.

-Köszönöm. –hebegem zavartam. Válaszként egy kedves mosolyt és egy vállrántást kapok. Összeszedem magam, megigazítom a blúzomat és a hajam, majd vázolom az egész csapatnak az elkövetkezendő hetekkel kapcsolatos információkat.